Könyvek


Bartos Erika mesekönyveiben és verseiben is gyakran előbukkannak olyan témák, melyek érzékenyítésre adnak lehetőséget. Versei közül a Neked című dal kifejezetten súlyosan beteg gyerekeknek íródott, a vers később Lajkó Félix megzenésítésében is megjelent. A Bogyó és Babóca sorozat Csillaglány című meséje a beszélni nem tudó új ismerősről szól, aki hamar kivívja az erdei kis közösség szeretetét. Ugyanezt a mesét később a legszebb elmúlásról szóló történetek közé is beválasztották, a búcsú, az elválás gyereknyelvű megjelenítéséért. Szintén a Bogyó és Babóca sorozatban tűnik fel a kerekesszékben üldögélő Holdbogár, illetve a szerző külön Bogyó és Babóca mesét írt a Vakok Óvodájának részére is, melyben a képi elemek helyettesítésére sok dal, ének, hangszer került a történetbe.

Az alábbi segítő könyvek kifejezetten azzal a céllal születnek, hogy egy-egy nehéz helyzetben segítséget nyújtsanak. Ezek a művek karitatív jelleggel készülnek, a könyvekért a szerző sem jogdíjat, sem munkadíjat nem fogad el. A kezdeményezés legtöbbször az egészségügyi intézményektől, gyógypedagógusoktól, vagy érintett gyermekek szüleitől érkezik.


A Gombolyag története című a Shunt-ös Életek Alapítvány kezdeményezésére született meg, Laufer Zsófia Doktornő és Markia Balázs Doktor úr részvételével valósult meg, és azoknak szól, akik shuntöt viselnek. A beavatkozást bemutató könyv nem csupán a gyerekeknek, hanem a szüleiknek, szeretteiknek, környezetüknek is segítséget nyújthat. Írta és rajzolta: Bartos Erika.

Itt látható néhány rajz. A könyv felolvasva is meghallgatható.

„Őszintén hiszek abban, hogy életkortól függetlenül az olvasás, a mesék segítenek feldolgozni a minket ért eseményeket, hatásokat. Remélem, a könyv – ami sok gyereknek lehet a saját története – könnyebbé teheti az eligazodásukat a nagyvilágban." DR. LAUFER ZSÓFI



A Brúnó meséi -  Kistestvérek, nagytestvérek című mesekönyvem fejezetei között egy koraszülött kisbaba születéstörténete is szerepel. Ennek megírása és megrajzolása során nagy segítséget nyújtottak nekem a Melletted a Helyem Egyesület által készített PICi filmek, illetve a Péterfy Kórházban, Boross Gábor Doktor úrnál, és a Semmelweis Klinikán, Nádor Csaba Doktor úrnál tett látogatásaim. A kötet bevételeivel koraszüléssel foglalkozó intézményeket támogatok.

Nagyon köszönöm, hogy elolvashattam Virág történetét. Szerintem így jó, ahogy van. Ha akarnék se tudnék szakmailag belekötni. A történet és a képek annyira kedvesek, hogy miután megjelenik a könyv, beszerzünk néhány példányt és odaadjuk a szorongó édesanyáknak. Gratulálok: Dr. Boross Gábor"



A Csillagbusz című könyv célja az integrált intézménybe járó 5-10 éves autista gyermekek közösségeinek megerősítése, a megértés, az el- és befogadás növelése. A kötet Brokés Judit, illetve az AutiSpektrum Egyesület ötlete alapján készült, mely 2013-ban alakult szülői kezdeményezésre azon célból, hogy a Veszprém megyei autizmus spektrumzavarral élő gyermekeknek és családjaiknak széleskörű segítségnyújtást biztosítson. Az egyesület fontos célja az autizmus társadalmi elfogadottságának növelése, fellépés az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, illetve hiteles információnyújtás, reális kép kialakítása az autizmus spektrumzavarról. A könyv szövegét Dr Stefanik Krisztina írta, a rajzokat Bartos Erika készítette. A kötet 2017-ben elnyerte az Év Gyerekkönyve Díjat:  http://www.barczi.elte.hu/content/csillagbusz.t.1118 . A Csillagbusz kötet 2017-ben szintén bekerült a Merítés Irodalmi Díj legjobb tíz kötete közé:  https://moly.hu/listak/merites-dij-gyermekirodalom-2016-top10 

Megjelent: 2016
Kiadó: AutiSpektrum Egyesület, elérhető a facebook közösségi oldalon, a www.autispektrum.com weboldalon, és e-mailen: auti-csop@freemail.hu.



A kötet a dializált és szervátültetésre váró gyerekek segítésére készült. A szervátültetés, amellett, hogy életmentő és életminőség-javító műtéti beavatkozás, egy örök, bíztató bizonyíték az emberiségnek, hogy az önzetlen szeretet jelen van a világunkban, életünk része. Testünk egyik darabjával új esélyt, új éltet, új mosolyt adhatunk egy másik embernek! A könyv célja, hogy támasza legyen a dialízisre szoruló, transzplantációra váró, vagy azon áteső gyerekeknek, szüleiknek, testvéreiknek. Lóci története talán segíthet elűzni a szorongásaikat, és választ adhat a ki nem mondott kérdéseikre is. A kötet 2017-ben bekerült az Év Gyermekkönyve Díj Innovatív kategóriájának tíz legjobb könyve közé:  http://hubbyinfo.blogspot.hu/2017/05/ujitok-az-elen.html

Kiadja: Trappancs Egyesület (2016)

Bővebben: http://os.mti.hu/hirek/120530/a_magyar_nephrologiai_alapitvany_kozlemenye

A kötet online is megtekinthető:http://trappancs.hu/mesekonyv/

A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. Érdeklődni lehet Böcskei Virágnál a viragbocskei@yahoo.de email címen, vagy Feszt Tímeánál a feszt.timea@trappancs.hu.



Az Őrangyal című kötetben Bartos Erika különleges érzékenységgel fektet hangsúlyt a sérült társainkra való odafigyelésre, az elfogadásra, egymás segítésének fontosságára, a szeretet erejére. Az érzékenyítő, szép kötet természetes hangon, könnyedén szól korántsem könnyű élethelyzetekről. A négy mesét a szerző egyedi ízű, kedves grafikái teszik a legkisebbek számára is érthetővé, a művet elismert gyógypedagógus szakemberek lektorálták.

A mű kereskedelmi forgalomban, könyvesboltokban is kapható, a szerző a mesekönyv teljes bevételét a Máltai Szeretetszolgálat javára ajánlotta fel. Cikkek: Az elfogadás dicsérete, Kisgyermekfejlesztés, Magyar Kurír

Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének lapja: Hiánypótló mesekönyv! Minden könyvespolcon ott lenne a helye Bartos Erika Őrangyal című könyvének!

Megjelent: 2014, Kiadja: Magyar Máltai Szeretetszolgálat



A Bátorságpróba könyvet a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika orvosaiból alakult Őrzők Alapítvány adta ki, daganatos és leukémiás gyerekek segítésére. A kis betegekre váró, embert próbáló vizsgálatokra, kezelésekre készíti fel a gyerekeket számukra érthető nyelven és rajzokkal. A könyv alapötlete egy édesanyától származik, aki ezt az utat végigjárta saját gyermekével. Ő írta a kerettörténetet is, a többi szöveg orvosok, onkológus szakemberek, nővérek, gyermekpszichológusok munkája, az illusztrációkat Bartos Erika készítette. A hiánypótló kiadvány egyedülálló Magyarországon, gyermekorvosi témában ilyen átfogó mű karitatív céllal még nem készült. Bővebben

Cikkek: Magyar Nemzet, FUNZINE, ÚJ EMBER, Közszolgálat Magazin, Kismama, Meseutca

Megjelent: 2012
Kiadja: Őrzők Alapítvány

A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. Érdeklődni lehet az Őrzők Alapítványnál, vagy az Érintettek Egyesületnél.



A gyönyörű kiadvány a Gottsegen György Kardiológiai Intézet gondos munkáját dícséri. A kezdeményezés ismét, akárcsak az első, szívkatéterezésről szóló füzetnél – most is a Kardiológiai Intézet érdeme. A kiadvány szövegét ifj. Székely Edgár ötlete alapján a Gyermekszív Központ dolgozói írták, a rajzokat Bartos Erika készítette. A füzet célja, hogy a gyógyulásra váró kisgyermek ismeretlentől való félelmeit feloldja, és elmesélje, hogyan telnek majd a szívműtét napjai. A mese online is megtekinthető a Klinika weboldalán. A mű a Nekem szól! Egészségértés díj 2017 pályázaton ezüst helyezést ért el.

Kiadja: Gottsegen György Kardiológiai Intézet (2014)

A füzet nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. Érdeklődni lehet Vincze Beatrixnél: vinczebeatrix.msc@gmail.com.



Ez a mesekönyv segítséget kíván nyújtani a szívkatéterezés előtt álló kisgyerekeknek, rajzosan mesélve el, miből állnak a különböző orvosi vizsgálatok. A szöveget egy édesanya: Vasváriné Vida Mária, és egy szociális segítő: Veress Erzsébet írta, az illusztrációkat Bartos Erika késztette. A mű a Gottsegen György Kardiológiai Intézet kezdeményezésében valósult meg, online is megtekinthető az intézmény weboldalán.

A mű a Nekem szól! Egészségértés díj 2017 pályázaton ezüst helyezést ért el.
Kiadja: Gottsegen György Kardiológiai Intézet (2010)

A füzet nem kerül kereskedelmi forgalomba, ingyen kapják az érintettek. Érdeklődni lehet Vincze Beatrixnél: vinczebeatrix.msc@gmail.com.



"Húsz éve a gyermekvédelemben dolgozó szociális munkásként, örökbefogadási tanácsadóként és kétgyermekes édesanyaként szívből ajánlom Bartos Erika írónő örökbefogadással foglalkozó meséit minden kedves Olvasónak.Az írónő most egy olyan "világ" felé kalauzolja kis és nagy olvasóit, ami egy, az egész társadalmat érintő témát jár körbe Barbara, Zolika, Dorottya és Marci történetén keresztül. Az örökbefogadás közvetlenül vagy közvetve minden családot érint, mégis kevés az információ, tudás, tapasztalat. Bartos Erika a meséken keresztül játékosan, mégis reális képet festve – magas szakmaisággal – ábrázolja olvasói számára az örökbefogadás intézményét, a legfontosabb mondanivalót közvetítve: a gyermekek feltétel nélküli, "szőröstől-bőröstől" való elfogadását, ami az örökbefogadás alapja." Böröcz Virág, szociális munkás

A konyv megrendelhető: https://mora.hu/konyv/orok-oleles-mesek-az-orokbefogadasrol/



SZÜLETÉS, ELMÚLÁS. Az élet kezdete és vége fontos téma. A születésről már sokan írtak különböző nézőpontból nagyszerű könyveket. Én azt a szépséget szőttem bele ebbe a kis kötetbe, ami egy kisgyermek születetésekor és az első életévekben megadatik a szülőknek: újra átélhetnek olyan élményeket, amikben egy felnőttnek már ritkán van része. Guggolhatnak egy katica, vagy kis hernyó mellett hosszasan, figyelve, milyen érdekesen mozog a kis lény, csodálhatják szájtátva a lemenő napsugarakat, tanulmányozhatják, hogyan emeli fel a kukát a kukásautó…, türelmes, szeretetteljes odafigyeléssel.

Az elmúlás nehéz téma, amit szeretnénk elrejteni, és amiről senki sem beszél szívesen. Nem is csoda, nehéz megválaszolni megválaszolhatatlan kérdéseket. De nem is kell válaszokat adni, elég, ha biztonságos támaszul szolgálunk a kisgyermeknek. Bővebben: Születés , Elmúlás



A „Veled is megtörténhet” című könyv az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Egyetem fogyatékosság és gyógypedagógia történeti aspektusai c. kurzus hallgatói csoportjának munkája. A cél az volt, hogy rövid történeteken keresztül bemutassák, a mozgásukban korlátozott fiatalok is ugyanolyan örömöket, szomorúságokat, izgalmat élnek át az életükben, mint bárki más. Az életüknek része a fizikai állapotuk de személyiségüket nem az határozza meg. Ha örülnek, nevetnek, ha szomorúak, sírnak, pont, mint mindenki más.  

A projektben résztvevő remek csapat tagjai Tóth Patrícia, Breznyán Alíz, Pogány Johanna, és Husztik Dorka voltak. Mindannyian interjúkat készítettek érintett személyekkel akik hosszasan meséltek nekik az élményeikről. Az interjú alanyok Altner Ádám, Gapsu Anett, Jakab Zoltán, Molnár Zsolt, Kenyeres Csilla, és Pallos Ágoston. A könyv borítóját Doszkocs Zsuzsa festő készítette, az illusztrációkat pedig a szintén érintett Tegze Judit festő alkotta.

A KÖNYVRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT